Mlinárik Márton

Mlinárik Márton igatlanspecialista, befektető, közgazdász, vlogger

Salgótarjánban születtem, 2008 óta vagyok vállalkozó, a diplomámat közgazdászként szereztem.

Az ingatlanpiaci pályafutásomat ugyancsak 2008-ban kezdtem, és a szakmát a válság idején tanultam. 3 évig a Duna House-nál, 6 évet pedig az Immo1 franchise hálózatnál töltöttem és bejártam a szamárlétra minden fokát. A nulláról kezdtem, voltam milliomos üzletkötő, irodavezető, alapítottam 6 irodát és irányítottam 50 üzletkötőt, illetve befektetőként számos saját ingatlan ügyletet bonyolítottam le.

Több mint másfél évtizedes  ingatlanközvetítői múlttal a hátam mögött úgy éreztem, hogy a franchise hálózat inkább akadályoz, mint támogat a céljaim elérésében, ezért végül egy saját ingatlanközvetítő cég létrehozása mellett döntöttem.

Az ingatlanos franchise cégek a “nagy számok törvénye” szerint működnek. Ez annyit tesz, hogy legyünk mi a legtöbben, legyen nálunk minden ingatlan…, aztán majd lesz valahogy. Az évek alatt rájöttem, hogy ez a hozzáállás (bár hoz bevételt a cégnek), az ügyfél számára kifejezetten káros. A mi megközelítésünk gyökeresen eltér: a minőségi szolgáltatásban hiszünk.

Az üzletkötő kollégáim egy időben csak néhány lakással / vevővel foglalkoznak, de azokat kiemelt figyelemmel kezelik, és full szervízt nyújtunk a profi fotózástól a home stagingen át egészen a birtokba adásig és a közművek átírásáig. Ha egy tulajdonos ránk bízza az eladást, vagy egy vevő a megfelelő ingatlan felkutatását,  minden feladatot átadhat nekünk, és úgy fogjuk kezelni az ügyet, mintha a saját ingatlanunkról, pénzünkről lenne szó. Valójában nem ingatlanteladás a feladatunk. A mi munkánk, hogy megoldjuk az emberek életét megkeserítő problémákat.

Az ilyen bemutatkozó oldalak rend szerint tele vannak mindenféle szuperlatívusszal, hogy mi  ilyen meg olyan jók vagyunk, de szerintem ez senkit nem érdekel, ezért nem is folytatom tovább.

A szavak helyett beszéljenek a tettek! Bízom benne, hogy az ügyfél referenciáink minden kétséget eloszlatnak. (Kattints ide és nézd meg, mint mondanak rólunk a korábbi ügyfeleink!)

A Youtube csatornám ide kattintva megtekinthető.

Ha szükség van ránk, csak írj egy üzenetet, és felvesszük Veled a kapcsolatot!

Mlinárok Márton ingatlanspecialista