Hogyan alkudjunk egy ház árából? (Így ne…)

Mindig minden tulajdonosnak és vevőnek a lelkére kötöm, hogy ne dumáljon a megtekintés során. Ne tegyen megjegyzést, ne fikázza a portékát, és mindenek előtt NE BESZÉLJEN AZ ÁRRÓL!

Sokan nem értik, hogy miért.
Pedig az ok egyszerű.
Az átlag magyar embernek hányszor kell 20-30.000.000 Ft-os értékről tárgyalnia, ami sokszor az élete munkája?
Kicsit stresszes szituáció ugye?
A felek akaratukon kívül mondhatnak olyan dolgot, amivel máris több millió forintot veszítenek.
Egy történetet mesélek el, ami megvilágítja a lényeget:

Volt egy kis lakás, amit a Dob utcában árultam. Egy ismerős lány volt a vevője. Amint beléptünk, láttam, hogy bele szeretett, ez lesz az ő lakása. Igen ám, de az apukájának még mindenképpen rá kellett mondania az áment, ugyanis ő adta a pénzt. A fater egy igen jó karban lévő 50-es üzletember volt, nagy dumával.

Előre tudtuk hogy a tulajdonost erős érzelmi szálak fűzik a lakáshoz, és nagyon nem szeretne engedni az árból, ami 10.900.000 Ft volt.
A vevő 10.500.000 Ft-ot mondott, ami csípőből kevésnek tűnt.

De mivel jó kapcsolatom volt a tulajdonossal, biztos voltam benne, hogy ha hagyunk időt, és nem rontunk ajtóstól a házba, el tudok fogadtatni vele 10.500.000 Ft-ot. Ezt a vevőnek is elmondtam, és a lelkére kötöttem, hogy ne beszéljen az árról. Felmentük a lakásba, körbejártunk, majd mikor már kifelé jöttünk, a fater benyögte:

– Oké, akkor ha 10.500.000 Ft-ért oda adja, megveszem…

Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, de azt láttam, hogy a tulajdonos teljesen lefagyott, és vérig sértődött.  Hogy rövidre zárjam végül napokig imádkoztam, mire 10.750.000 Ft-ban sikerült összehoznom a megegyezést.

De ez a kis szösszenet 250.000 Ft-ba került a vevőnek.

A tulajdonosok ugynígy képesek többszázezer forintot bukni egy mondattal. Például hozok egy vevőt egy olyan lakásba, amit már árulunk egy ideje, és a tuladjonos nagyon menne.

És annak ellenére, hogy neki is a lelkére kötöttem, hogy NE DUMÁLJON, csak oda mondja a vevőnek, hogy “az ár alkuképes”.

Ember! Hát a pókerben is az a jó, ha te beszélsz utoljára, akkor miért szivatod saját magadat?

Lehet, hogy a vevő irányáras ajánlatot akart adni, de te most elintézted magadnak az alkut.
Illetve ezek után ÉN hogyan védjem meg az árat, amit TE szabtál nekem amikor a megbízást adtad?

Tehát ha nem akarsz pénzt veszíteni, hagyd, hogy a szakember beszéljen!

Mlinárik Márton Ingatlanspecialista, ingatlanközvetítő, ingatlanértékesítés és adás-vételi szolgáltatások Budapesten

Feliratkozás blog értesítőre

Adatkezelési tájékoztató

Mlinárik Márton ingatlanspecialista

A szerzőről

Mlinárik Márton – ingatlanközvetítő, befektetési tanácsadó és a mlinarikmarton.hu alapítója. Több száz lakáseladás után pontosan tudja, mit keresnek a vevők – és hogyan érdemes hitelben, időzítésben, stratégiában gondolkodni. Ismerd meg őt itt →

Legutóbbi bejegyzések

Olvasd el az alábbi cikkeket is:

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Közzétéve itt: Google Google
656 Eperke profile picture
656 Eperke
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Eladóként kerültem velük kapcsolatba, és rögtön megfogott a precíz, pontos ügyintézésük. Szinte minden benne foglaltatik a jutalékukba, mint pl.az értékbecslés, felülvizsgálati költségek stb, és még így is kedvező a mértéke! Már-már baráti hangulatban nagyon eredményesen lehetett velük együtt dolgozni úgy is, hogy a piac kicsit sem volt kegyes. Csak ajánlani tudom őket!
Közzétéve itt: Google Google
jozsefne csabi profile picture
jozsefne csabi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
KEDVES SANTA BENCE UR NAGYON KOSZONJUK ONNEK AZT AZ ONZETLEN SEGITOKESZ HOZZAALLASAT AMIT AZ EGESZ UGYLET SORAN TAPASZTALTUNK AZ ON RESZEROL .RENDKIVUL ELOZEKENY SEGITOKESZ MUNKAJAVALA SZAKMA ELOREHALADASAT MEGBECSULESET NAGYBAN SEGITETTE KIVANUNK ONNEK TOVABBI SOK SIKERT MUNKAJABAN
Közzétéve itt: Google Google
Imre Danyi profile picture
Imre Danyi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon pozitív a tapasztalatom Rády Rebekával. Kedves, közvetlen és profi hozzáállás jellemzi, a kommunikáció pedig végig gyors és gördülékeny. Korrekt, megbízható és figyelmes, minden a megbeszéltek szerint haladt - csak ajánlani tudom! :)
Közzétéve itt: Google Google
Istvan Balog profile picture
Istvan Balog
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Megbizhato becsuletes csapat az Ypsilon Home az ingatlan eladas elejetol a vegeig informaltak pontosan tajekoztattak mivel en kulfoldon elek igy kulonosen fontos volt a pontos info.De nagyon egyuttmukodoen rugalmasan vegeztek a munkajukat. Ingatlan ugyben batran keressetek oket nem fogtok csalodni!! Kulon koszonet Santa Bencenek aki levezenyelte az uzletet!!
Közzétéve itt: Google Google
Péter Károly JUHÁSZ profile picture
Péter Károly JUHÁSZ
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Rebeka és az iroda óriási segítség volt a lakáseladásban! Teljes körű, profi csomagot kaptunk az elejétől a végéig. Mivel az ember nem csinál ilyet minden nap, imádtam, hogy Rebeka végigfogta a kezünket, és mindenben számíthattunk rá – ráadásul egészet nyaralás közben intéztük, és a vevővel is csak az ügyvéd előtt találkoztam először! Szuperkedves, profi, és még a vártnál is jobb árat alkudott ki. Csak ajánlani tudom!
Közzétéve itt: Google Google
Norbert Asztalos profile picture
Norbert Asztalos
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Vevőként léptem kapcsolatba a céggel, korábbi rossz tapasztalatokkal az INGATLANOSOKkal kapcsolatban. Nagy segítőkészséget tapasztaltam Sánta Bence személyében, aki mindkét fél érdekeit professzionálisan képviselve bonyolította az adás-vételünket.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Földényi profile picture
Eszter Földényi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon nagy segítséget jelentett nekünk Matosics Zoltán a hagyaték okán ránk hagyott lakás értékesítésében, és az ingatlannal kapcsolatos összes ügyintézésben. Sokkal gyorsabban sikerült eladni, mint amire számítottunk, ráadásul teljesen reális árat kaptunk érte, ami a pillanatnyi ingatlanpiaci helyzetnél kisebb csodával felér. Csak ajánlani tudom empatikus hozzáállása, gyorsasága és rátermettsége miatt!
Közzétéve itt: Google Google
Gábor István Mészáros profile picture
Gábor István Mészáros
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Kedves Ypsilon Home / Mlinárik Márton, Ingatlan eladásában történő információ- és javaslat kéréssel-elemzéssel kerestem meg önöket. Magyar Ferenc kollégájuk hívott vissza, és nagyon fontos, hasznos, mélységében is tartalmas gondolatokkal, ötletekkel, korrekt információkkal, nagyon átfogó és széleskörű rálátással, és életszerű, napi aktuális érvényű javaslatokkal segített, rendkívül kellemes és figyelmes stílusában. Nagyon köszönöm a segítséget, másoknak is javasolni fogom önöket. Üdvözlettel, Mészáros Gábor István
Közzétéve itt: Google Google
Robert S profile picture
Robert S
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Rády Rebekával találkoztam pár napja az egy órás tanácsadás keretében, nagyon sok mindenről beszéltünk, a kérdéseimre alapos válaszokat kaptam, nagyon korrekt és őszinte volt, szükségem is volt a segítségére, a profi hozzáállására. Szakértők elérhetőségeit is megkaptam. Abszolút ajánlom. :)
Közzétéve itt: Google Google
Bernadett Szabó profile picture
Bernadett Szabó
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Lakásvásárlás kapcsán kerültem kapcsolatba a céggel, azon belül is Bencével. Nagyon rugalmasan állt hozzám, a lakást nekem és a szüleimnek is megmutatta, annak ellenére, hogy az ingatlan vidéken található. A teljes folyamat során mindenben a segítségemre volt, könnyű volt elérni, és a kommunikáció is végig gördülékenyen működött. Ezúton is köszönöm Bencének a segítségét, támogatását és hozzáállását! Jó szívvel ajánlom a céget mindenkinek, aki ingatlanvásárlás előtt áll.
Igazolta: Trustindex
A Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ