Tárgyalni tudni kell - Mlinárik Márton

Tárgyalni tudni kell

Történt egyszer, hogy találkoztam egy vevővel, aki Svájcba szakadt hazánk fiaként itthon szerette volna ingatlanba fektetni a pénzét. Néhány napot töltött csak Magyarországon, de szakított időt arra, hogy találkozzon velem és elmondja, hogy milyen lakást is szeretne.

Az V. kerületben kerestünk egy magas emeleti, 3 szobás, 100 nm körüli, felújított, vagy újszerű, jól kiadható lakást. 40.000.000 Ft volt rá a keret. Emberünk visszament Svájcba, így volt időm a keresésre, ráadásul biztos lehettem benne, hogy nélkülem nem fog lakást nézegetni, hiszen elutazott.

Néhány nap keresgélés után megtaláltam a megfelelő ingatlant a Molnár utcában. Egy néhány éve elkészült tetőtér beépítésről volt szó, szép, felújított ház, újszerű lakás, 45.000.000 Ft-os irányár. A nehézséget csak az jelentette, hogy egy konkurens iroda hirdette, és tudom, önző dolog, de én nem akartam megosztani a jutalékomat senkivel. De mivel jól ismerem az V.kerület házait, tudtam, hogy melyik épületek tetőterét építették be mostanában, tehát gyorsan ki tudtam szűrni azt a néhány házat, ami szóba jöhetett. Hamarosan megszereztem a tulajdonos nevét és telefonszámát, megírtuk a megbízást, és szerveztük a megtekintést. Azt is kiderítettem, hogy a tulajdonosnál a lélektani határ 40.000.000 Ft.

A vevő hazajött, megnézte a lakást, és tett egy 41.000.000 Ft-os ajánlatot. Már örültem, és biztattam a vevőt is, hogy el tudom intézni, hiszen az előzetes információm szerint bőven a “léc fölött” volt az ajánlat.

A tulajdonos 14:00-kor szóban el is fogadta az ajánlatot, majd megbeszéltünk egy találkozót még aznap 18:00-ra, amikor írásban is megerősíti az elfogadást. Ekkor jön létre az ajánlati kötöttség, tehát jogilag innentől beszélhetünk arról, hogy a lakás elkelt.

Szóltunk a vevőnek, hogy sínen vagyunk, minden rendben lesz.
De 16:00-kor csörgött a telefon. A tulaj volt a vonal végén, és azt mondta, hogy éppen egy másik ingatlanirodában ül, ahol elé tettek egy 42.000.000 Ft-os ajánlatot, és kérdezi hogy most mi legyen.

Sejtettük, hogy valami turpisság van a dologban, de nem volt mit tenni, ha akartuk az üzletet, kénytelenek voltunk felhívni a vevőt, és elmondani neki a frankót, hogy a tulajdonos kapott egy magasabb ajánlatot, és überelni kéne.

A vevő anyázott, merthogy szóban már megvolt a megállapodás. De ő sem tudott mit tenni, és szerette volna a lakást, ezért nem mert kockáztatni. Kérdezte, hogy szerintünk blöfföl-e a tulajdonos, de nem tudtunk mit mondani, mert mi sem akartuk kockáztatni az üzletet. Annyit tudtunk mondani, hogy ha szeretné a lakást, überelni kell az ajánlatot.

Nagy dirrel-durral végül azt mondta, hogy megad érte 42.500.000 Ft-ot, de garanciát akar, hogy nem lesz egy fél óra múlva 43.000.000 az ár. Azonnal hívtuk a tulajdonost, hogy a vevő megadja a 42.500.000 Ft-ot, de egy kikötéssel: Most azonnal feláll, és eljön a másik ingatlanostól.

A tulaj annyit mondott, hogy rendben, már megy is. Innentől zökkenőmentes volt az ügy, egy dologtól eltekintve. Az adásvételi szerződésen ültünk, mikor a vevő felhozta az alku-témát, és megjegyezte, hogy nem esett jól neki.

A tulajdonos mosolyogva annyit mondott: Tényleg volt másik vevő. De ha nem lett volna, akkor is eljátszom. Hiszen ez a kis trükk másfél millió forintot hozott a konyhára… Én akkor már tudtam, hogy blöff volt, de gondoltam nem fájdítom a vevő szívét.

Lássuk be, ügyes volt a tulajdonos. Akkor megtanultam a leckét, hogy ha az ember felismeri a blöff lehetőségét, jól lehet profitálni belőle.

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.