Ez nem is olyan rég, pár hete történt meg velünk.
Volt egy lakás Budapesten, most nem áruljuk el, melyik kerületben. Szép, tágas, felújított.
Az ügyfelünk azt mondta: 85 millió alatt ki sem nyitja az ajtót. Mondtuk, hogy ez igencsak túl van árazva, ha a piaci viszonyokat nézzük. De ő nem tágított. Befotóztuk, meghirdettük.
Eleinte néha-néha becsörgött egy telefon, volt 1-2 komolytalan nézelődő – az úgynevezett ingatlanos turista –, de aztán ezek is ritkultak, majd végül teljesen elmaradtak.
Hónapokig hirdettük, teljes csendben.
Aztán, mint a Halley-üstökös, ami csak 76 évente tér vissza a Föld közelébe, megjelenik végre egy vevő, és rákínál 80-at. Mi, az irodában, szinte pezsgőt bontottunk örömünkben –
végre egy komoly érdeklődő!
Aztán jött a hidegzuhany: az eladó nemcsak visszautasította az ajánlatot, de közölte, hogy inkább legyen az ár 90. Vagy 95 millió. Mert szerinte most szárnyal a piac.
Mi pedig csak pislogtunk, mint kezdő gyakornok az első jogi szerződésénél. Innen indul ez a
sztori, amiből végül tanulság is lesz belőle, nem is egy.
Mindenkinek, aki ingatlan eladás előtt áll Budapesten, érdemes végig olvasnia.
Amikor az álomalap helyett jön a valóság
Az ingatlanpiac nem az érzelmekről szól.
Nem az a mérvadó, hogy neked mennyire fontos az a plusz 5-10 millió, hanem az, hogy a vevők mit hajlandók fizetni. Aki ezzel nem számol, könnyen ott találhatja magát hónapok múlva is a lakásával a nyakán, – csak már jóval kevesebb reménnyel és több bizonytalansággal a zsebében.
Budapesten most több mint 24 000 eladó lakás szerepel az ingatlan.com kínálatában, ami arra utal, hogy a piacon jelentős a kínálat. Ezek közül számos hirdetés 2-3-4 hónapja is aktív.
A vevő ezt látja és azt mondja: “Ha ennyi idő alatt nem vitték el, akkor valami nem stimmel.
Valószínűleg lehet alkudni.”
És fog is. Durván.
Az ár, ami bevonzza a forgalmat
Ha egy ingatlanhirdetésre nem jönnek el, akkor nem tudnak az ingatlanba beleszeretni. Ha nincs, aki beleszeressen, nincs verseny. Ha nincs verseny, nincs alku felfelé.
A mi stratégiánk az, hogy egy reális, de vonzó induló árral elkezdjük a hirdetést. Jönnek az érdeklődők. Végül ha többen is komolyan gondolják, akkor ott a versenyhelyzet.
Ilyenkor a 80-ból lesz 82, 83, vagy akár 85 is. Ez az, amikor a piac működik. Amikor nem kész helyzetet akarsz lenyomni a vevők torkán, hanem hagyod, hogy ők dolgozzanak érted.
Mi van most a budapesti ingatlanpiacon?
Az emberek gyakran kérdezik: “Most eladjak vagy várjak inkább?”
A válasz: attól függ, milyen típusú ingatlanod van, hol van, és mire használja majd a vevő.
A belvárosban lassabb a mozgás, sok a befektetőknek szánt, árérték arányban gyenge
lakás
A külvárosokban, kertesházas övezetekben (pl. XVI-XVII-XVIII. ker.) jól
mozdulnak a tégla lakások, családi házak
A panelek árérzékenyek, de ha jó az ár, gyorsan elkelnek
A nyár mindig egy kicsit “lomhább”, sokan nyaralnak, kivárnak. Viszont kevesebb az aktív hirdető is, így a jól árazott ingatlan most is eladható.
Kisebb zaj, kevesebb konkurencia.
Ha most szeretnél belépni a piacra, akkor érdemes először egy ingatlan kalkulátorralmegnézni a várható árat, majd utána profi tanácsadást kérni.
Miért bízd ingatlan szakértőre?
Egy ingatlant eladni nemcsak „feltölteni egy hirdetést” és várni. Ez egy komplex, nagy értékű ügylet, ahol egyetlen rossz döntés akár milliókba kerülhet – sokszor egy élet munkájáról van szó.
Gondolj csak bele: belevágnál egyedül egy műtétbe, ha nem vagy orvos? Megterveznél egy családi házat, ha nem vagy építész? Elvállalnád egy cég könyvelését, ha nem ismered az adójogot? Ezeket rábízod szakemberre, mert tudod: nincs hibázási lehetőség.
Ugyanez igaz az ingatlanpiacra is. Itt is több szakma találkozik: marketing, értékesítés, fotózás, szövegírás, jog, pszichológia – és persze a tárgyalási technika. Ráadásul kell hozzá egyfajta határozott, képviselői fellépés is. Egy jó ingatlanos nem csak közvetít – stratégiát alkot, képvisel, és végigvisz. És ha jól választasz, akkor nemcsak időt, hanem pénzt is nyersz vele.
Eladnál vagy várnál? Ez a 3 tanácsom:
Ne az álmodozó árral kezdj. Hozz be forgalmat, teremts versenyt, és emelj utólag.
Ne egyedül csináld. Egy tapasztalt ingatlanos Budapesten segít meghatározni a
piacképes induló árat, felkészíti az ingatlant a bemutatásra, profi hirdetést készít, szűri
az érdeklődőket, levezényli a tárgyalásokat – és nem utolsósorban gyorsabban és jobb áron tudja értékesíteni a lakásod, mint ha egyedül vágnál bele. Sokszor többet hoz, mint amennyibe kerül – időben, pénzben, energiában.
Gondolkodj stratégiában. Az érzelmeket hagyd meg a vevőknek.
Ha komolyan gondolod az eladást, kezd azzal, hogy feliratkozol a 12 lépéses ármaximalizálás
minitréningemre vagy kérsz egy villámtanácsadást.
Ha már régóta hirdetsz, és nem mozdul a lakásod, akkor főleg.
Az idő pénz. A vevő pedig tényleg csak akkor szeret bele, ha látja.
15 perces ingyenes tanácsadás
A szerzőről
Mlinárik Márton – ingatlanközvetítő, befektetési tanácsadó és a mlinarikmarton.hu alapítója. Több száz lakáseladás után pontosan tudja, mit keresnek a vevők – és hogyan érdemes hitelben, időzítésben, stratégiában gondolkodni. Ismerd meg őt itt →
Az Otthon Start 3%-os lakáshitel rövid idő alatt felforgatta a piacot. De vajon kinek jó, kinek nem, és milyen buktatókat rejt? Nézzük meg, mit mutat a valóság.
Az ingatlan vásárlás menete rengeteg buktatót rejt: tulajdoni lap, engedélyek, terhek, közművek. Mutatom, hogyan kerüld el a hibákat, amik akár milliókba kerülhetnek.
Az Otthon Start hitel 2025-ben 3%-os fix kamattal érhető el, és rövid távon jelentős megtakarítást hozhat a lakásvásárlóknak. Ugyanakkor sokan nem tudják, hogy milyen szigorú feltételek mellett vehető igénybe, és milyen buktatókat rejt. Ebben a cikkben bemutatom, kinek éri meg a 3%-os Otthon Start lakáshitel, mire nem vehető fel, és milyen hibákat kell elkerülni.
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Lakásunk eladását bíztuk az irodára, azon belül is Szabó Gáborral álltunk kapcsolatban. Gábor dinamikus, megbízható, mindig elérhető és nagyon hatékony volt. Jól ismeri és alkalmazza a különböző marketing stratégiákat, ismeri a piaci trendeket és jól kezeli az ügyfeleket. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, akár eladói, akár vevői oldalról.
Attila Werner
2025-09-02
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Feleségemmel magunk akartuk eladni az ingatlanunkat, ingatlanos segítségét kizárólag az ár és az eladási stratégiát meghatározandó konzultáció erejéig szerettük volna igénybe venni. Rády Rebeka a profizmusával, gyakorlatiasságával és kedves személyiségével azonban megváltoztatta a tervünket. Szó sem volt persze rábeszélésről, a konzultáció alkalmával részletesen megkaptuk a kért információkat, azonban megbizonyosodtunk arról, hogy az iroda által nyújtott profi szolgáltatásokkal karöltve, Rebeka olyan színvonalon fogja tudná hirdetni és bemutatni az ingatlanunkat, ahogyan mi sosem. Megbíztuk Rebekát az ingatlanunk eladásával, akinek végül egy kihívásokkal teli piacon, az általunk támasztott minden feltételnek 100%-ban megfelelve sikerült az ideális vevőt megtalálnia. Jó szívvel ajánlom minden eladónak!
Márton Néző
2025-08-28
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Mi az irodával vevőként kerültünk kapcsolatba. Nagyon gördülékeny és kifejezetten jó élmény volt rajtuk keresztül intézni az adásvételt, mindig minden kérdésünkre gyors és pontos választ tudtak adni az ingatlannal kapcsolatban. A bejárás során pedig mi is éreztük, hogy a kolléga ténylegesen ismerte a házat, amit megmutatott nekünk, ennek meg is lett az eredménye :)
Krisztina Korbuly
2025-08-26
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Matosics Zoltánban kiváló szakembert ismerhettünk meg, aki rövid időn belül el tudta adni a házunkat. Erős hivatástudat jellemzi, intelligens, pontos, precíz, megbízható, hozzáértő ember. Mi messzire (~150km) költöztünk, nem tudtunk volna jelen lenni a ház bemutatásokon, de Zoltán mindezt vállalta és maximálisan képviselte az érdekeinket, miközben korrekten felhívta az érdeklődők figyelmét az apró dolgokra is. Így az adásvétel mindenki elégedettségével valósult meg!
Jó szívvel tudjuk ajánlani ingatlan értékesítéshez/vásárláshoz Matosics Zoltánt és az Ypsilon Home csapatát!
Krisztina és Tamás
Tamás Piski
2025-08-23
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Rebeka személyében egy rendkívül kedves és segítőkész ingatlanos szakembert ismertem meg. Már az első pillanattól érezhető volt a profizmusa és az, hogy valóban az ügyfelei érdekeit tartja szem előtt. Türelmesen válaszolt minden kérdésemre, részletes és szakszerű tanácsokkal látott el, amelyek nagyban segítettek eligazodni az ingatlanpiacon. Bár végül nem jutottunk tovább az együttműködésben, nagyon hálás vagyok az idejéért, támogatásáért és az őszinte hozzáállásáért. Szívből ajánlom mindenkinek, aki megbízható és profi ingatlanost keres!
Péter Szilágyi
2025-08-12
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Matosics Zoltánnal dolgozunk együtt évek óta és a lehető legjobb ingatlanos tanácsokat kaptam eddig tőle, több millió forintot spórolva ezzel számomra. Nyugodt szívvel ajánlom, legyen az ingatlan vásárlás vagy eladás, ők a legjobbak!
Balázs Kollár
2025-08-08
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Rády Rebekát kértem fel, hogy intézze el az ingatlankeresés és vásárlás folyamatát A-tól Z-ig, én Hollandiából tartottam vele a kapcsolatot. Alaposan és lelkiismeretesen, nagy hozzáértéssel végezte a munkáját, és 3 héttel az első konzultáció után már adásvételi szerződés volt a kezemben.
Napi szinten átnézte a kínálatot, és személyesen elment felmérni a potenciálisan megfelelő ingatlanokat. Részletes leírást küldött a látottakról, képekkel és videóval. A legjobbakat újra leszervezte egy napra, hogy amikor hazautazom, én is megnézhessem őket. Ezeknek külön utánajárt extra körökben, beszélt a lakókkal, közös képviselővel, felmérte a lakás műszaki állapotát, beszélt az eladókkal az alkuképességről. Nekem csak el kellett döntenem, melyikre tegyünk ajánlatot. A szerződést egy napon belül megszervezte az ügyvéddel és a tulajdonossal. Azt is vállalta, hogy távollétemben képvisel a birtokbaadáskor.
Ha valaki azt gondolja, hogy "az ingatlanos alig csinál valamit és felveszi a jutalékot", az nézze meg, Rebeka milyen hozzáadott értékkel dolgozik, mennyi szaladgálás és szervezés megy bele (úgy, hogy én az országban sem vagyok), és mennyivel jobb lakást fog a végén találni, és mennyi rejtett buktatót kerül el. Én azt mondom, bőven megéri. Ezúton is köszönöm a segítséget!
Apjok Ágnes
2025-08-05
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Segítséget kértem Önöktől.
Szabó Gàbor hívott fel telefonon.
Minden kérdésemre vàlaszolt és nagyon jó tanàcsokat kaptam,hogy segítsen az ingatlan eladàsomban.
A beszélgetésünkből kiderült szàmomra,hogy Gàbor nagyon jól végzi a munkàjàt.
Sikerekben gazdag éveket kívànok neki!
Köszönöm,hogy segített!
Gábor Bereczki
2025-08-04
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Igazán profik, korrektek.
Igazolta: Trustindex
A Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ
Legutóbbi hozzászólások