5+1 dühítő ingatlanos trükk, aminek ne dőlj be

Ingatlanos trükk

Ingatlanosok kíméljenek. Sajnos ez a megjegyzés nem véletlen, hiszen rengeteg arcpirító esettel találkozni, ami aláássa az ingatlanközvetítők (jó) hírét. Dühítő és gyakori ingatlanos trükk válogatással érkezem, aminek jobb, ha nem dőlsz be.

 A saját szakmámat fogom ekézni.

Olyan ingatlaneladási trükk zuhatagot eresztek rád, amivel a hozzá nem értő, szakmai alázatból elégtelen „kollégák” jelentős károkat okoznak az ingatlanközvetítők jó hírének és ezáltal az ügyfeleknek is.

Mi a célom? – Az ingatlanos trükk elleni hadjárat miértje

Nem az a célom, hogy az ingatlanközvetítés amúgy is megtépázott hírnevét rontsam.

 Inkább az ellenkezőjét szeretném elérni.

 A leendő ügyfelek figyelmét akarom felhívni ezekre a bosszantó esetekre, ingatlanos trükk válogatásra, mert hiszek abban, hogy ezzel a tudással időt és pénzt takaríthatnak meg maguknak.

Ugyanakkor a kollégák szemét is fel akarom nyitni, hogy milyen égbekiáltó hibákat követnek el. Ami a legszomorúbb az egészben, hogy ennek nincsenek is tudatában, mert megszokták a trükközéseket, hiszen így látták, így tanították nekik és bele sem gondolnak, mekkora károkat okoznak ezzel.

Mielőtt megmutatnám az ingatlaneladási trükköket, vizsgáljuk meg azt, hogy miért átkozhatják annyira az ingatlanosokat úgy, mint a futball-játékvezetőket.

Mlinárik Márton tanácsadás

Ingatlanközvetítőknek áll a világ?

Ingatlanközvetítői pályára belépni elég könnyű mutatvány.

Internet, okostelefon, laptop, máris indulhat a karrier.

Erre szoktam azt mondani, hogy nagy az Isten állatkertje, de túl alacsony a kerítés.

És bizony rengetegen belépnek erre a piacra a könnyűnek tűnő pénzkereset miatt. Jelentős részük nagyot koppan és szépen ki is hullik a rostán.

Az is előfordul, hogy a zöldfülű ingatlanosnak „szerencséje” van, a kezében összpontosul az ingatlan vevője és eladója is, így látszólag sínen van az üzlet.

Ugyanakkor olyan esetek is vannak, amikor az ingatlanos egy éve szív masszívan, költi a pénzét marketingre, hirdetésekre, rohangál, mint pók a falon, már-már úgy látszik, hogy beérik a meló. Aztán az adásvétel előtti napon a vevő felhívja, hogy eláll az üzlettől. Az ingatlanos pedig megőrül.

Köcsög ingatlanos?

 Néha megtalálnak ilyen és ehhez hasonló kommentek:

„Köcsög ingatlanos mennyi pénzt keres má’, oszt semmit nem csinál!”

 Erre azt válaszolom, hogy ne irigykedni tessék, hanem ha ez igaz, akkor tessék felcsapni ingatlanosnak. Majd jön a válasz, hogy köszöni, nem, már próbálta. Majd visszakérdezek, hogy akkor nem ment, ugye?

 Akkor nem értem, miért veszi valaki arra a fáradságot arra, hogy hülyeségeket írjon.

 Ez a munka is ugyanolyan, mint bármelyik másik.

 Ha hajlandó vagy tanulni, fejlődni és képezni magad, és persze keményen dolgozni, akkor komoly eredményeket érhetsz el. Csak úgy, mint bármelyik másik munkakörben.

Ezért találkozol sok kezdő ingatlanossal

 Sokan a gyors meggazdagodás reményében érkeznek a pályára, de kevesen eresztenek benne gyökeret. Ezért sok kezdő próbálkozó van a piacon, akiknél az ingatlaneladási trükk megszokott lesz egy idő után.

A profi ingatlanosok „hideghívnak?”

A válasz általában nem. Ők nem zaklatják az ügyfeleiket.

Ha őket akarod megbízni, akkor neked kel felvenni velük a kapcsolatot.

Miért bővülnek mégis a nagy ingatlanközvetítői hálózatok?

Két oka van ennek.

Egyrészt az emberkényszer. Mert ha valaki csilliárdért megvásárolt egy franchise jogot és nyitott egy ingatlanirodát, akkor valószínűleg nem azért tette, hogy továbbra is az ügyfelekhez rohangáljon. Ezért van szükség olyan emberre, aki ezt megteszi helyette. És persze közben a franchise díjat is fizetni kell. 

Másrészt ha felvesznek egy új embert, annak bizonyára vannak ismerősei, akik közül csak csurran-cseppen pár vevő vagy eladó. Aztán a kezdő kolléga 3 hónap után azt veszi észre, hogy nem boldogul, továbblép, de a kontaktok szépen bent maradnak a rendszerben.

Ezeket megkapja a tapasztalt üzletkötő, ő pedig majd pénzt fabrikálhat belőlük, így megérte felvenni a próbálkozó kollégát is.

 Az ingatlanközvetítő nehezített pályája

Bármilyen értékesítő munkája úgy indul, hogy itt a raktár, tele van cuccal, vidd el a vevőnek és add el.

 Az ingatlanos munkája azonban úgy indul, hogy nincs mit eladni. A raktárban nincs cucc, hiányzik a raktárkészlet. Persze, most nem ingatlanfejlesztésről, hanem használt lakóingatlan -kereskedelemről van szó.

Ezért olyan embereket kellene keresni, akiknek van eladó ingatlanuk és valahogy el kéne érni, hogy ránk bízzák az eladást.

Ezért is zaklatják az ingatlanosok a leendő ügyfeleiket. És hiába írják bele a hirdetésbe az eladni szándékozók, hogy ingatlanosok kíméljenek, ezzel csak olajat öntenek a tűzre.

Ugyanis a nyomuló ingatlanosok mindent meg fognak tenni, mindent meg fognak ígérni annak érdekében, hogy csak azért is ők kapják a megbízást. Ezért széles az ingatlanos trükk repertoár.

Mlinárok Márton ingatlanspecialista

5+1  dühítő ingatlanos trükk

1. A telefonban vevőnek adja ki magát, és a helyszínen mondja el, hogy ő tulajdonképpen ingatlanközvetítő.

Hogy miért?

Mert ha azt mondja, hogy ingatlanos, akkor szépen elhajtják.

Itt a legnagyobb probléma az, hogy hazugsággal indul az egész. Hogyan lehet ebből kimosakodni?

Kb. sehogy.

És ekkor is jogosan mondja az eladó, hogy köcsög az ingatlanos. 

2. „Van vevőnk!”

 Ez is üres duma. A grandiózus blöff tipikus esete.

 Mert egyáltalán nincs vevő.

Persze, lehet nagyot mondani azzal, hogy majd jönnek az oroszok, kínaiak, vietnámiak. Az eladó szeme felcsillan, megkötik a megbízást és mégsem jön senki.

Az ingatlanos kolléga pedig annyit sem képes megtenni, hogy odaállít egy vevőt, hogy ne csináljon segget a szájából.

Az ügyfél jogosan kérdezi, hogy mégis hol van a vevő?

Ezek után pedig már hiába jelentkezik be egy profi ingatlanos, akinek tényleg van vevője, az eladó nem fog hinni neki.

3. „Eladom többért is.”

 Sok eladó ingatlanos castingot tart. Várja a nagyobbnál nagyobb összeget és azt az ingatlanost fogja választani, aki a legnagyobb összeget mondja.

 Az ingatlanosok persze partnerek ebben, hiszen megbízást akarnak kapni az ingatlanok eladására. Ezért aztán leígérik a csillagot is az égről, csak azért, hogy ők legyenek pole-pozícióban.

 Szerencsétlen tulajdonos pedig be is veszi ezt a trükköt. Bár magának csinálta.

Ingatlanos trükk – Szomorú példa

Van egy hatalmas ház, amit a tulajdonos szeretett volna eladni 300 millió forintért. Beszélt egy ingatlanossal, aki megígérte neki, hogy 350 millióért eladja. A tulajdonos majd kiugrott a bőréből.

Az ingatlanos 1 év kizárólagosságot is aláíratott a tulajdonossal. Azonban az elmúlt évben az infláció az egekbe szökött, kamatemelés történt és elromlott a piac.

Így az eladásból sem lett semmi.

Persze, 2022 elejéig még meg lehetett azt csinálni, hogy nagyobb árat mondanak, mert a piac valahogy utolérte az árral kapcsolatos elképzelést.

Azonban a piac mára megváltozott, kb. felannyi ingatlan kel most el, mint 2022-ben. A túlárazott portékát pedig nem fogják megvenni.

Ezért is hatalmas a felelőssége az ingatlanközvetítőnek.

A tulajdonosnak minden esetben elmondom az általam becsült számokat, leszögezem, hogy ez a szakmai véleményem, ugyanakkor nyitott vagyok a közös nevező megtalálására, de nem mindenáron.

4. Hirdetés engedély nélkül

Megjelenik az ingatlanos, lő pár képet, aztán megbízás nélkül felteszi a hirdetést, hátha ki tudja ajánlani a lakást az ügyfeleinek.

 Gyakori eset, amikor ugyanarról az ingatlanról megjelenik 2 hirdetés. Vagy több. Sokan azt hiszik, hogy ettől több érdeklődőjük lesz. Pedig így nem lehet látni tisztán, mekkora az érdeklődés az adott lakásra. Sőt, emiatt nem lesz több érdeklődő.

 A marketing egy kulcskérdése az, hogy az eredmények mérhetők vagy sem.

 Ha nem látjuk az eredményeket, akkor akár a kútba is szórhatnánk a pénzt.

Veszélyek szerződés nélkül

 Ha nem kötünk szerződést, az elkapathatja a tulajdonost. Ugyanis azt fogja hinni, hogy a dolgok így működnek.

 Azt mondja, hogy minek szerződés, amikor az a csávó idejött, nem kellett semmit aláírni, aztán úgy dolgozik, mint a kisangyal.

 Pedig a valóság mást mutat. Az említett kisangyal csupán annyit tett, hogy felrakott egy hirdetést. Se többet, se kevesebbet. Az eladó pedig azt hiszi, hogy az ingatlanos szorgalmasan dolgozik az ügyön.

Holott a kisangyal pontosan tudja, hogy nincs szerződése. Úgy véli, ha beesik egy érdeklődő, akkor jó, ha nem, az sem nagy baj.

 Csak gondolj bele: Te mennyit dolgoznál munkaszerződés nélkül? Na, a kisangyal pontosan annyit fog dolgozni, amennyit te is dolgoznál szerződés nélkül.

 És ha mondjuk nem egy, hanem 25 hirdetés jelenik meg a lakásodról, akkor mit fog gondolni a lehetséges vevő?

 Ez az a lakás, amit 25 iroda képtelen eladni.

 

5. Mindent megígér, de nem csinál semmit

Lesz home staging (eladásra történő felkészítés), virtuális séta, nyomtatott szóróanyag, idegen nyelvű hirdetés, profi fotó, videóanyag stb.

Aztán a realitások már mást mutatnak:

     

      • nem jelennek meg a hirdetések

      • borzasztó minőségű fényképek

      • silány minőségű videó

      • nincs alaprajz

      • gyászos a hirdetési szöveg megfogalmazása

      • 25 hirdetés jelenik meg, csak más árakkal, siralmasabbnál siralmasabb képekkel

     Mi fog történni?

    Semmi. Ugyanis nem jön a vevő.

    Ezért aztán az ingatlanos eltűnik, nem veszi fel a telefont és nem is hívja vissza az ügyfelet.

    +1: Nem ismeri a piacot

     Az már eleve gyanús, ha az ingatlanos a feltett kérdésekre kitérő választ ad. Amikor pl. arról kérdezik, hogy milyen referenciákkal, eredményekkel rendelkezik vagy amikor arról érdeklődnek nála, hogy mennyi lehet a lakás reális piaci ára.

     Nem tud válaszolni, mivel nem tudja. Nem ismeri a piac törvényszerűségeit, trendjeit.

     Csak az a célja, hogy „megszédítse” az ügyfeleit hamis ígéretekkel. A csábító jutalék a legfontosabb, az ügyfél és önmaga képzése csak sokadrangú tényező számára.

    Mlinárik Márton könyvei

    Összegzés – Ingatlanos trükk

    Olyan eseteket mutattam be, amelyek sajnos elég gyakoriak a piacon, ami miatt jogosan alakul ki az a sztereotípia az emberekben, hogy az ingatlanosok hülyék.

    Amikor egy magát ingatlanközvetítőnek mondó szerencselovag arról beszél, hogy ő jóval több összegért tudja eladni az ingatlant vagy mindent is megígér, akkor már pontosan tudhatod, hogy kivel van dolgod.

    Milyen a profi ingatlanos?

    Bár lehet elfoglalt, de mindig tájékoztatja az ügyfelét arról, hogy milyen munkát végzett, milyen eredménnyel és mi legyen a következő lépés. Mérhető és precíz munkát folytat.

     És ez a lényeg.

     Ha Te is szeretnél eligazodni az ingatlantémák útvesztőjében, illetve profi ingatlanossal dolgoznál, aki a te érdekeidet helyezi a középpontba, keress bátran!

    Olvasd el 8 tippünket is, hogyan érdemes profi ingatlanost választani!

    További bosszantó trükkök, amiket az ingatlanosok alkalmazhatnak – és hogyan védekezz ellenük

    Az ingatlanosok között, főleg a budapesti ingatlanközvetítő irodák esetében, gyakran előfordulnak olyan módszerek, amelyek nem a vevők vagy az eladók érdekeit szolgálják, hanem az irodák saját jutalékát növelik. Ezeket a praktikákat érdemes felismerni és elkerülni, hogy ne kerüljünk hátrányos helyzetbe az ingatlan eladása vagy vásárlása során.

    Az “exkluzív szerződés” csapda

    Az exkluzív szerződés azt jelenti, hogy csak az adott ingatlanközvetítő iroda értékesítheti az ingatlant. Ennek az az oka, hogy az ingatlanos vagy ingatlan iroda csak akkor fektett be jelentős energiát és hirdetési pénzt a saját zsebéből, ha biztosítani látja annak megtérülését. Ez szerintem teljesen érthető. Ha viszont nincs exklúzív szerződés, akár 100 ingatlan iroda is foglalkozhat vele, senki sem fogja beletenni a maximumot. Ezért minden esetben pontosan le kell írni, hogy az exkluzívitásért cserében mit vállal az ingatlanos, az ingatlan iroda és így össze lehet vetni az ajánlatokat és választani lehet, valamint számonkérhető.

    Hamis érdeklődők

    Bizonyos ingatlanosok mesterségesen növelhetik a kereslet látszatát, hogy gyorsabban lezárják az üzletet és begyűjtsék a jutalékukat. Például, az ingatlanos azt állítja, hogy “már van egy komoly érdeklődő,” miközben valójában nincs ilyen személy. Ez nyomást helyezhet az eladóra vagy a vevőre, és arra kényszeríti, hogy az eredetileg tervezettnél előnyösebb feltételeket kínáljon az ingatlanközvetítő Budapest székhelyű irodájának.

    Nem átlátható jutalékok

    Az ingatlanos jutalék mértéke szintén olyan terület, ahol érdemes résen lenni. Sok budapesti ingatlaniroda nem világosítja fel teljes mértékben az ügyfeleit a jutalék pontos összegéről és arról, hogy ez mikor válik esedékessé. Gyakran az eladó az adásvétel után szembesül azzal, hogy a megállapodottnál magasabb összeget kell fizetnie. Mielőtt aláírnád a szerződést, mindig kérd írásban a pontos jutalékfeltételeket, és győződj meg arról, hogy ezek összhangban vannak az iparági átlagokkal.

    Rejtett költségek és díjak

    Az ingatlanközvetítő irodák gyakran extra szolgáltatásokat kínálnak, például professzionális fotózást vagy hirdetési csomagokat, amelyek elsőre kedvező ajánlatnak tűnnek. Azonban ezek a szolgáltatások gyakran külön díjazásba kerülnek, amelyeket nem mindig tüntetnek fel egyértelműen a szerződésben. A budapesti ingatlanközvetítő irodák között akad olyan, amely ezeket a díjakat rejtetten számítja fel, így érdemes alaposan átnézni minden dokumentumot.

    “Kihagyhatatlan ajánlat” manipuláció

    A budapesti ingatlanközvetítők között előfordul, hogy mesterségesen emelik az ingatlan értékét azzal, hogy irreálisan magas eladási árat javasolnak. Ez különösen azokat az eladókat érinti, akik nincsenek tisztában a piaci árakkal. Az eredmény? Az ingatlan hónapokig eladatlan marad, míg végül az iroda javasolja az ár jelentős csökkentését – és közben az eladónak folyamatos stresszt okoz. Érdemes több forrásból tájékozódni az ingatlanod valós piaci értékéről, mielőtt meghatározod az árat.

    Mit tehetsz ezek ellen?

    A fenti trükkök elkerülése érdekében mindig légy tájékozott, és ne félj kérdéseket feltenni. Íme néhány gyakorlati tanács:

    1. Kérj ajánlásokat: Keresd meg olyan ismerőseidet, akik már dolgoztak ingatlanosokkal, és kérd ki a véleményüket.
    2. Végezz kutatást: Ellenőrizd az ingatlanközvetítő irodák online véleményeit és referenciáit, különösen Budapesten.
    3. Olvasd el a szerződést: Minden apróbetűs részt nézz át alaposan, és kérj tisztázást, ha valami nem egyértelmű.
    4. Több ajánlatot hasonlíts össze: Ne ragadj le az első budapesti ingatlaniroda ajánlatánál; hasonlítsd össze több iroda szolgáltatásait és jutalékait.

    Összegzés

    Az ingatlan eladása bonyolult folyamat, amely során számos buktatót kell elkerülni. Bár az ingatlanosok és a budapesti ingatlanközvetítő irodák nagy segítséget nyújthatnak, mindig legyél tisztában a trükkökkel és rejtett költségekkel, amelyek negatívan befolyásolhatják az eladást. Ha kérdésed van, vagy szeretnél biztosra menni az ingatlanod eladása során, keress meg bizalommal – segítek eligazodni a piacon és elérni a legjobb eredményt!

    Mlinárik Márton Ingatlanspecialista, ingatlanközvetítő, ingatlanértékesítés és adás-vételi szolgáltatások Budapesten

    Feliratkozás blog értesítőre

    Adatkezelési tájékoztató

    Legutóbbi bejegyzések

    Olvasd el az alábbi cikkeket is:

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük