Az ingatlanos csak szívatja az eladót…?

az ingatlanos csak szívatja az eladót

“Az ingatlanos csak jól lenyomja az árat, hogy minél előbb felvehesse a pénzét. Ennyit tud, semmirekellő az összes…”

Nemrég a facebookon az egyik posztom alatt szóváltásba keveredtem egy illetővel, akitől jól megkaptam, hogy az ingatlanosok semmirekellőek, merthogy az ingatlanos és a tulajdonos ellenérdekeltek, merthogy mi csak arra hajtunk, hogy jól lenyomjuk az árat, és hogy felnyaljuk a jutalékot, és ő bizony tutira nem bízna meg ingatlanost.

Az a helyzet, hogy mivel 13 év alatt körülbelül 50.000 alkalommal folytattam le hasonló beszélgetést, általában simán tiltom az ilyen kommentelőket, főleg ha alpári bunkó stílusban jönnek nekem. 

Most nem tettem, hanem válaszolgattam. Persze eredményre nem jutottam, hiszen pontosan tudom, hogy az ilyen kommentelők nekem nem potenciális ügyfelek, tehát az egész időpazarlás. 

Egyrészt teljesen fölöslegesen mondok bármit is, úgysem fogom tudni megváltoztatni az illető véleményét.

Másrészt azt is tudom, hogy az efféle hozzászólások nem elsősorban nekem szólnak. Hiszen az illető kommentelő még soha az életében nem találkozott, vagy beszélt velem. Mégis elkönyveli, hogy én egy gyökér vagyok, mert lehet, hogy neki rossz tapasztalata volt az ingatlanosokkal, de igazából még valószínűbb, hogy olvasta a neten, hogy az ingatlanosok mind gyökerek, és ezért jön nekem. (Ő biztosan kitölti a nemzeti konzultációt is, mert őt dühíti Brüsszel. 😀  )

Illetve ha már itt tartunk, azt sem értem, hogy ha valakinek nem tetszik egy poszt, egy hirdetés, vagy egy videó, miért nem ikszeli ki vagy tiltja le egyszerűen, és miért érez késztetést arra, hogy leálljon velem anyázni. Végülis ez nekem jó, hiszen minél több interakció, annál több megjelenés, úgyhogy csak rajta…

Na mindegy, szóval a fentiekből kiindulva úgy döntöttem, hogy szentelek egy részt ennek a témának, mert egyrészt az ingatlanos szakmának sajnos elég rossz híre van, másrészt ha csinálok egy videót a témáról, akkor nem kell többször elmondanom ezt senkinek. Csak belinkelem ezt a cikket és kész…

Az ingatlanos szakmában ugyanúgy vannak kóklerek, mint bárhol máshol

Gondolom egyet tudunk érteni abban, hogy bármilyen szakmáról beszélünk, mindenhol vannak kóklerek. Most hagyjuk egy kicsit az ingatlanosokat: Ha azt mondom, hogy biztosítási ügynök. Mi jut eszedbe? Hogy finoman fogalmazzunk, nem szereted őket igaz?

De ismersz-e olyan biztosítási ügynököt, aki rendes, és jó szívvel ajánlanád?

Persze tudom, hogy legtöbben itt is azt mondják, hogy “nem, mert minden biztosítós kutyaütő”

De van, akinek most eszébe jutott valamelyik rokona, barátja, ismerőse, aki biztosítós, és mondjuk már segített is neki a bajban. Tehát igaz ,hogy mindenhol vannak rossz szakemberek, de azért jók is akadnak elvétve. 

az ingatlanos szakmában is vannak kóklerek
Az ingatlanos szakmában is vannak kóklerek…

Nincs mindenkinek szüksége ingatlanos segítségére


Bármilyen szakmáról beszélünk, minden esetében vannak olyan emberek, akiknek nincs szükségük arra az adott szolgáltatásra. Ingatlanosra sincs szüksége mindenkinek.

  • Van, aki meg tudja oldani egyedül, van, aki nem.
  • Akad olyan ember, akinek van rá ideje és energiája, van, akinek nem.
  • Van, aki benne lakik a lakásában, és van, aki a földgolyó másik felén van éppen és így elég nehéz intéznie a bemutatókat.
  • És van, aki szeret alkudozni, és van, akinek a hátán feláll a szőr a gondolattól is.

Tehát Nincs mindenkinek szüksége ingatlanosra.

Ahogy kertészre, fényképészre, vagy online marketingesre sem.

  • Van olyan ember, aki meg tudja oldani egyedül, mert mondjuk ért hozzá.
  • Aztán van, aki azt GONDOLJA, hogy ért hozzá.
  • VAn, aki pedig nem ért hozzá, de egyszerűen egyedül akarja megoldani.

És mivel az ingatlan eladás egyáltalán nem egy exakt tudomány, ezért sokan valóban meg tudják oldani egyedül.

Lehet ingatlant eladni szeméttel tele, hányadék fotókkal is…

Lehet ingatlan eladni szeméttel tele pakolva, hányadék fotókkal, anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, hogy mi a fene is a tulajdoni lap. Vagy lehet tervezni, szuper anyagot összeállítani, profi tárgyalni.

Azt hiszem, nem kérdés, hogy mi lesz a különbség. Az eladás mindkét esetben összejön idővel.

nem kell ingatlanos!
Van, hogy nem kell az ingatlanosnak szivatnia az eladót. Megteszi ő magának. Ráadásul duplán tükröződik is…

A különbség az eladási árban és az értékesítési időben fog látszani.

De utólag már persze hiába mondom, hogy jobban is járhattál volna, nem lehet visszacsinálni.

Tulajdonképpen történet két dologról szól:

  1. Az esélyekről:

Megkockáztatod, hogy esetleg nem sikerül elérni a maximumot, vagy biztosra szeretnél menni

  • 2. Az időről és az energiáról:

Akarsz az egész cirkusszal foglalkozni, vagy inkább letennéd a válladról, hogy foglalkozhass a saját dolgoddal, családoddal, hobbiddal, stb.

Ha ezt végig gondolod, akkor meg tudod válaszolni, hogy kell-e neked ingatlanos, vagy sem.

Az ingatlanos egyik legfontosabb dolga a várható ár megállapítása

Bár ez az értékesítési folyamat egy kulcsfontosságú pontja, itt valóban úgy érezheti az eladó, hogy az ingatlanos le akarja nyomni az árat.

De az a helyzet, hogy ez nem igaz.

Az ingatlanos munka egyik leglényegesebb pontja ugyanis az ,hogy rendet kell tennünk az eladó fejében az ingatlan piaci értékével kapcsolatosan.

Az ügyfeleink jó részben olyan eladókból kerülnek ki, akik önbizalommal telve neki vágtak, nekik aztán nem kell ingatlanos, majd ők megoldják egyedül. 

Aztán eltelik 6 hónap, és a lakás még mindig ott figyel a piacon eladatlanul. 

Nyilvánvaló, hogy probléma van. Ilyenkor szinte minden esetben hozzá kell nyúlni az árhoz, mert egyrészt a portéka le lett járatva, már minden vevő ismeri, és pontosan tudják, hogy szenved az eladó, és ezért sajnos jócskán csökken az esély a maximális ár elérésére. 

Másrészt nyilvánvaló, hogy az ingatlan nem tud annyit, amennyit az eladó gondolt érte.

Rendkívül fontos, hogy pontosan árazzunk. Ezáltal 3 nagyon fontos előnyre teszünk szert:

  • elkerüljük a portéka lejáratását, 
  • megspóroljunk 6 hónapot, és 
  • magasabb eladási árat tudunk elérni, mintha előtte széjjel szivatjuk magunkat. Nomeg az ingatlanost.

Az eladó persze szinte mindig túláraz, hiszen az ő lakása a legszebb és legjobb, és nem akarja elkótyavetyélni.

Az én dolgom azt hogy vissza húzzam őt a realitások talajára.

Persze, próbáljuk meg magasabban, ha az eladó ettől boldog. 

De mindig előre megmondom, hogy mi lesz a várható érték, és az esetek 95%-ában nekem lesz igazam.

Persze olyan is előfordul, hogy megsértődik az eladó, mikor elmondom neki az általam reálisnak tartott értéket. Igazából pitizhetnék, és mondhatnék jó magas árat, csak azért, hogy szimpatikus legyek.

De valójában mit érnék el vele?

Szerződésben vállaltam, hogy eladom a lakást azon a jó magas áron, amit ráadásul én javasoltam.

Ha nem sikerül, ki lesz a hülye? Nyilán én.

Ezért aztán inkább vitatkozzunk egy kicsit az elején az ár-kérdésen, de aztán haladjunk, és pörögjenek az események. Mindenkinek jobb lesz.

Az ingatlanos számára a legfontosabb érték az ügyfél elégedettség és az ajánlás

Az én üzletpolitikám az, hogy a lelkemet is kiteszem azért, hogy segítsek megoldani az ügyfeleim életét megkeserítő problémát, és teljes körű szolgáltatást biztosítok, az árazástól a birtokba adásig. A teljes eladási procedúrát leveszem az eladó válláról, neki semmivel nem kell foglalkoznia, csak jönni kell aláírni a szerződést.

Én kizárólag ajánlásból és megkereséses alapon dolgozom.

Ha valóban csak arra hajtanék, hogy jól lenyomjam az árat, felnyaljam a zsét, és csókolom, akkor vajon milyen ajánlásokat kapnék?

Ráadásul elég sok helyen ott figyel a képem a google-ban, a YouTube-on, meg a facebookon. 

Ha nem nem nyújtanám azt a színvonalat és minőséget, amit ígérek, akkor vajon milyen gyorsan menne ennek híre? A pozitív referenciákért imádkozni kell. De a negatív véleményeket nem kell kérni, ne félj, azok rögtön megtalálnak.

Jól felfogott érdekem az, hogy maximálisan elégedett ügyfeleket “gyártsak”, hiszen ők viszik a jó híremet.

Igen, van olyan, hogy egy ingatlanosnak jó híre van, és bizony nem mindegyik semmire kellő. Nagyon sok becsületes és profi szakember van az ingatlanos szakmában is. Csak sajnos az átlagos eladó nem velük találkozik.

Ez egyrészt a multik üzletpolitikája miatt van. 

Ők a nagy számok törvénye szerint dolgoznak. Legyünk mi a legnagyobbak, legyünk mi a legtöbben, legyen nálunk minden ingatlan… aztán majdcsak lesz valahogy.

Ennek a következménye, a hatalmas fluktuáció. A kollégák gyorsan cserélődnek, ezért az átlagos eladó jó eséllyel kezdőkkel találkozik.

Másrészt mint mondtam, egy profi ingatlanos ajánlásból dolgozik.

Ő nem fogja az eladót telefonon zaklatni. És nem fogja magát tukmálni.

Az eladónak kell megkeresnie őt.

Szóval a magam és a többi, profi ingatlanos nevében kikérem magunknak azt a feltételezést, hogy az ingatlanos és a tulajdonos ellenérdekelt.

Remélem elegendő érvet soroltam, de ha még ez sem volt elég, akkor meg lehet nézni a referenciáimat.

Köszönöm szépen a figyelmet!

A cikk tartalmát megtalálod videó formában a YouTube csatornámon:

Legutóbbi bejegyzések

Olvasd el az alábbi cikkeket is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük